Az első benyomásom az volt, mintha az idő mozdult volna, ha létezik egyáltalán az idő. Afféle németalföldi reneszánsz, vagy annak bemutatója valamelyik nagyvárosi szépművészeti múzeum? Esetleg a 60-as évek életérzései? Határozottan furcsa, időparadoxon. Mondom, ha egyáltalán létezik az idő.
Gyakori a képzőművészetben, hogy anyagok, műtárgyak, alkotások néha eltűnnek, máskor előkerülnek, néha becstelenek, máskor megbecsülhetetlenek és előfordul, hogy felbecsülhetetlenek. A mű keletkezésének idején, annak körülményei kapcsán gyakoriak az efféle felvetések, mindenesetre a becs szótő lényeges és ez ígéretes. Szokták mondani, a halott művész a jó művész − képének értéke felszökik. Micsoda morbiditás ez, életében készítette a jó képeket. Móricz József már 7 éve elment. Képei kalandos útjukat bejárták. Végre nekünk is megmutatkoztak.
Egy műszaki rajztanár, aki festett. Nem szokatlan, hiszen van egy néhány dolog − általában a festőiskolások borzonganak ettől: az ábrázoló geometria − amely nélkül a reneszánsz óta nincs táblakép festészet. Ezt csak és csak ennek a mély tudásával lehet csinálni. Jól látszik Móricz képein, hogy ezt látta, tudta, kezelte. Nemcsak a tereknél, hanem az ember anatómiai ábrázolásánál, amely tán a legnehezebb. Hazafelé a kocsmából, és a Pucolás, ahol barcsay-s tökéletességgel mutatja a végtagrövidülést. Megismerve életrajzát, amelyet alapvetően Berendi Judit feltáró kutatásainak köszönhetünk, nem volt akadémikus festő, bár rendszeresen és következetesen járt képzőművészeti körökbe, rajziskolákba. Bizonyosan, hogy ott sokat tanult technikákat, megoldásokat, festék használatot, ecsetkezelést, mert rendkívül magabiztosan használja azt. Végig tekintettem stúdiumait, amelyek azt igazolják, hogy szigorú pedagógiai elvek mentén végigjárta az alakrajztól az aktmodellen keresztül a színek iskolájáig illetve az olajtechnikái a gyakorlatot. A rajztanulás első időszaka türelem, kínszenvedés, aszkézis. Kockák, drapériák, aktok és újra kezdődik előröl. Talán segített neki az akkori gazdasági és politikai korszaka és sajátos életkörülménye is, amelyet egy jegyzetében nyilvánosságra hozott Berendi Judit:
„Hétfőn is, kedden is, szerdán és csütörtökön is, pénteken, hát az természetes, hisz böjti nap volt, hogy lebbencset ettünk. Ezért szerem a pénteket, hisz akkor az egyház szerint is koplalni kell.”
A 70-es években Valami megérinttette, mert hirtelen változás történt, és az a sajátos alkotói stílus látszik kialakulni, amit itt önök megtapasztalhatnak. Felépült egy ösztönfestészet, amely egyediségével és témaválasztásaival igen szokatlan az 1970-es években. Teljes eltérés a kor stílusjegyeitől és divatjaitól.
Engedjék meg, hogy képeit elsőkét várostörténészként közelítsem meg. Gyerek koromat idézik azok a képek amelyeket életképeknek aposztrofált Berendi Judit. Ez egy korszak története a nagyvárosban. Vajon vannak-e közöttünk, akik még emlékeznek a nagy budapesti bérházak udvarán a pénteken délután megjelenő jegesre, a köszörűsre, szombaton a drótostótra, aki megstoppolta kilyukadt vizes fazekat, és a szódásra, vasárnap délben a háromfős cigánybandára aki a muzsikaszó végén összeszedték a 20, 50 filléreket amit a gangról dobáltak nekik. Emlékszünk-e a snúrozó és tengózó fiukra az utcán és a grundokon. Higgyék el, nem a Pál utcai fiúk történetét mesélem; a 60-as sőt 70-es éveket. Ezt eleveníti fel Móricz József nekünk és a könnyen felejtő utókornak. Úgy kezdtem gondolataimat, mintha egy reneszánsz kiállításba léptem volna. Nem véletlen, hiszen képei emlékeztetnek a Cinquecento korszakára − idősebb Pieter Brueghel képeire, mintha egy részletét látnánk, csak éppen a huszadik század közepéből. A Drótostót című kép figurái is meghökkentő hasonlóságot mutatnak. A kocsmai mulatozás, vagy a suszterműhelyt bemutató munka. A déli pihenő és az építkezésen üldögélő csapat ugyanúgy a korszak jellemző hangulatát tárja elénk. Képein az ember és a környezet megbonthatatlan egységet alkot hasonlóan a reneszánsz gondolkodáshoz nem idealisztikusan ábrázolta a tájat és a benne tevékenykedő embereket. Érdekesek a színek ezeknél a témáknál alapvetően az égetett szienna jellemzi, és amit kiemel szinte mindig a komplementere a kék valamilyen árnyalata, így képei tökéletes egyensúlyban vannak. Megjegyzem az égetett szienna: földalapú festék, Móricz két lábbal áll a földön. Egyébként szerintem ő nem mélyedt bele a művészettörténeti, képelemzési mélységekbe. Előfordult, hogy ismerte a németalföldi reneszánsz festészetet mondjuk a Szépművészeti Múzeumból, de ott ilyen tárgyú hangulatú képek úgy tudom nincsenek. Utazni feltehetően nem utazott, könyv nem jelent meg akkoriban P. B-ről Valamilyen őstudást hordozott. Nézegettem a fotóját, kit takar ez az őstehetség, egyszer csak beugrott a mondhatni kicsit sem tudományos szokatlan gondolat: Móricz József meghökkentően hasonlít az idősebb Brughelre.
Meghökkentő misztikus képek sorozatából jelentek meg néhány a mai kiállításunkon A Szent Iváni éj látomása amikor is kitárulkoznak az ezoterikus világ kapui. A sötét és világos harca, egyébkénbt ezen a napon a világos győzedelmeskedik mert a tűz is jelen van. A égetett sziennából vörössé alakul ezen a képen a fő szín zöldként jelenik meg a kontraszt és a háttérben ott a jó és a rossz és az áldozat ami a legfontosabb. A kép egyszerre szakrális és vulgáris.
Hasonló érzéseket de sokkal fölkavaróbban jeleníti meg az álom birkózásban, a dantei rémképben itt kirívóan különleges, hogy expresszionista megfogalmazáson túl a 2D ellenére képes rétegeket bemutatni, ahogy rétegeződnek a bugyrok. S ha már a rétegekről beszélünk igazán különös a Bütyök című életkép ahol hártya vékonyságú festékréteggel különbözteti meg az elölt a hátuktól. Ez már előrevetíti a computer grafikát, layerekkel operál.
Visszatérve furcsa misztikus álomképeire mindegyiken megjelenik egy arc amelyet portréja alapján jól be tudunk azonosítani. Ez Ő maga minden misztériumban rémképben ott van realisztikusan, tudathasadásosan. Nem merészelek részletismeretek nélkül következtetéseket levonni, azonban maguktól ilyen képek nem születhetnek ennyire hitelesen. Hieronymus Bosch purgatóriumának érzését adja tudtunkra. Egyébként Brughel fedezte fel Bosch értékét és az ő művészetére is erősen hatott. Furcsa egybeesés. Életrajzi adatai szerint keserű beteljesületlen életet szabott rá ki a sors. Család hiánya, pénztelenség, meg nem értés, szorongás, talán ???? skizofrénia.
Vallási tárgyú képet is megjelentetett − úgy vélem egyensúlynak − a kiállítás rendező. Jézus hegyi beszéde. Melyben talán a megtérést, Isten országába való bebocsájtás feltételeit tisztázta, tanulta Móricz esélyt teremtve a túlélésre.
Ma éppen 100 éve született Weöres Sándor. Talán a sors hozta hogy éppen ezen a napon került a nagyközönség elé ennek a gazdag életműnek egy szelete.
„A képzelet köti össze az időbelit az időtlennel, épp ezért tartalmai felemásak: időbeli, változó megjelenési módjuk és időtlen, változatlan lényegük van. A képzelet tartalmainak: egy vallási fogalomnak, erkölcsi törvénynek, művészi alkotásnak megjelenési módja változik, előbb-utóbb el is pusztul; lényege nem-keletkezett és nem múló. A vallásokat, mítoszokat, jóslási módszereket az emberi képzelet teremti, akár a műalkotásokat. Ami nem jelenti érvénytelenségüket; sőt: érvényüket jelenti. Mert a képzelet, ellentétben az érzelemmel és értelemmel, nem az időbeli világ esetlegessége szerint működik, hanem az időtlennek törvénye szerint.
A TEREMTŐ KÉPZELET
Talán ez valahogy közelebb visz Móricz Józsefhez.
